Timp Kiadó

Én, Kassovitz László… Egy tikkasztóan forró nyári nap délutánján, 1954. június 13-án születtem Budapesten. A bölcsőde, az óvoda és az általános iskola szorgalmas látogatása után 1968 szeptemberében elszegődtem inasnak, ahogy akkoriban mondták szakmunkástanulónak a MÜM. 9 sz. Bánki Donát Ipari Szakmunkásképző Iskola és Szakközépiskolába, abban a reményében családunknak, hogy én leszek a jövő kiemelkedő autószerelője. Megvallom, a szakmai tárgyakban nem jeleskedtem, mert nem is érdekeltek igazán, de humán beállítottságom már ott is megmutatkozott: első évben az országos történelemversenyen harmadik helyezést értem el, minek köszönhetően történelemtanárom és az iskola igazgatója különösen megkedvelt. A szakkönyvek helyett szívesebben olvastam szépirodalmat, aminek csak az irodalomtanárom örült, öreg mesterekkel viszont összeütközésekhez, mintsem elismeréshez vezetett. Három végtelennek tűnő esztendő elteltével 1971 júniusában szakmunkás-bizonyítványt kaptam, azaz segéd lettem, de már a következő nyáron elköszöntem az autójavító műhelyek világától, amivel inkább jót tettem a társadalomnak, mint rosszat. Szívesebben szórakoztattam a szaktársaimat, mint bujkáltam a kocsik alá.
Megkezdtem vándorlásomat.

Lettem postás, gépkocsivezető, karbantartó az Operaházban, sorállományú honvéd, majd hároméves kalandra indultam Berlinbe, az egykori NDK fővárosába, s ott ismét egy autójavító műhelyben találtam magam. A szakma továbbra sem kötötte le különösebben az érdeklődésemet. Dolgoztam, mert kellett. Ha éppen nem kellett, akkor elmélyülten tanultam a német nyelvet, utazgattam keresztül-kasul az országban, ismerkedtem a lányokkal, miként az egy legényemberhez méltó, és ha csak tehettem, esténként színházban üldögéltem.
Vissza kell ugornom egy pillanatra az időben. Az egyik laktanyában egy költő volt a bajtársam. Ő vezette a könyvtárat, s ami időt lehetett, a könyvek között és a társaságában töltöttem. Erősen csodáltam tehetségéért. Mivel leszerelésünk után elsodort minket egymástól az élet, nem tudhatta meg, hogy az írás megkezdéséhez szükséges szellemi hajtóerő egy részét tőle nyertem. A másikat, a sokkal meghatározóbbakat a rajzfilmektől. Rengeteget láttam moziban, iskolában, hiszen akkor még az iskolában rajzfilmeket is vetítettek, évek múltán a tévében.
Egy szép napon, nem emlékszem, vajon nyár volt-e, avagy tél, ősz vagy tavasz, de egészen biztosan egy egyébként nem túl dolgos napon megfogalmazódott bennem a vágy, hogy én bizony rajzfilmekhez írok meséket. NDK-s éveim során éledt fel bennem újból a vágy s el nem csitult, s ekkor kezdtem kisebb-nagyobb írásokkal, mígnem első nagy mesémet, a Virágkirálynőt 1980-ban, hazatértem előtt Berlinben írtam valakinek. Búcsúajándék volt.
Az őszt már idehaza, Budapesten köszöntöttem, s mert más lehetőség nem akadt, egy rövid időre ismét látogatást tettem az iparban. Dolgozgattam lakatosként, jártam a boltokat anyagbeszerzőként, később hivatalnokként aktákat hizlaltam az egyik bíróságon, álltam portásként egy éjszakai bár ajtajában, végül elhagyva a szocialista szektort, felcsaptam személyszállító kisiparosnak. Hat vidám és változatos esztendő múltán taximban ért a rendszerváltás.
Rendszert váltott az ország, váltanom kellett nekem is. Gyermek- és felnőtt ruházattal kereskedtem néhány hónapig, aztán egy kínai-magyar tulajdonú ruházati kereskedelmi céghez hívtak raktárvezetőnek, de valójában raktárosként pakoltam egész nap a göncöket. Néhány hónap múltán éreztem, semmi keresnivalóm nincs náluk, nem is kerestem sokat, hát elköszöntem. Bekopogtattam az egyik szerkesztőség ajtaján azzal a szándékkal, hogy kitanulom az újságírás csínját-bínját. Alulról kezdtem. Előbb hirdetés-szervezőként ismerkedtem a sajtó világával, aztán rövidebb írásokkal jelentkeztem. A kedvező fogadtatásokon felbátorodva, a rövidke publicisztikák után következtek a munkaigényesebb portrék és riportok. Akkoriban már kezdtem magam újságírónak érezni, s hogy valóban annak is érezhessem magam, 1995-ben beiratkoztam a Magyar Újságírók Közössége Móricz Zsigmond Újságíró Iskolájába, amelyet a következő évben kiváló minősítéssel fejeztem be.