Erdélyi Péter tizenöt éven keresztül a Duna Televízió szekerét tolta, jelenleg szabadúszó újságíró tíz napilapnál és folyóiratnál.
Amíg nem tanult meg felsőfokon írni, addig fényképezőgépével, pontosabban a fénnyel „írt”. Annak dacára, mint valami hüllő a kánikulában érzi jól magát, sorsa az arktikus népekhez vezette: hantikról, manysikról, csukcsokról és eszkimókról készített ismeretterjesztő filmeket a dermesztő fagyban. Ilyenkor lánctalpas katonai járműre pattant, rénszarvasszánra ült, duplaszárnyú AN-2 repülőgépre szállt, vagy tizenkét kékszemű husky kutya húzta szánon száguldott a végtelen hómezőkön.
Amikor Erdélyi Péter televíziós újságírásba fogott, az úgynevezett forró pontokat, a kelet-európai forradalmakat és a háborús övezeteket kereste fel. Napjainkban nyugodtabb vizekre evez, néprajzi, történelmi, régészeti, illetve politikai témájú dokumentumfilmekkel lepi meg a nagyközönséget, miközben nem feledkezik meg első „gyermekéről”, a fotózásról.
Tények:
A MÚOSz Újságíró Akadémián először fotóriporteri, két évvel később pedig televíziós újságírói szakképesítést szereztem. Rédei Ferenc, valamint Sárközy Erika szakmai irányítása mellett ismerkedtem meg az említett szakmák alapjaival.
Több magyar és orosz lap tudósítója, illetve szerkesztője voltam. Rendeztem néhány önálló fotókiállítást Budapesten és vidéken.
Televíziós gyakorlatom elvégzése után a Duna TV Híradójában maradtam, miközben másfél évig a TV 20 kábeltelevízió felelős szerkesztő jeként dolgoztam. Mindezek előtt egy esztendőn át a Pesty Fekete Doboz Kft. moszkvai irodájában asszisztensi, kés őbb ügyvezetői feladatokat láttam el.
Tizenöt évig dolgoztam a Duna Televízióban. „Vadászterületeim” a Szovjetunió utódállamai és Mongólia voltak. A napi szerkesztői, riporteri munkám mellett politikai, történelmi, néprajzi témájú ismeretterjesztő dokumentumfilmeket készítettem.
Anyanyelvi szinten beszélek oroszul - általános iskolai és egyetemi tanulmányaim (Lomonoszov Egyetem, történelem-néprajz szak) egy részét Moszkvában végeztem.
Általános adatok: Budapesten, 1960. október 28-án születtem. Édesapám Dr. Erdélyi István régész professzor, édesanyám Dr. Erdélyi Alisza neuropszichológus. Nem voltam-vagyok egyik párt tagja sem, bűntetve sem voltam, nem állok kapcsolatban egyetlen ország nemzetbiztonsági ügynökségével sem. Nincsenek káros szenvedélyeim, egyel őre – sajnos – agglegény vagyok.
Filmográfia:
Cigány szemek (1999)
Az újjákeresztelt ország (2000)
Magyar világ – Schmidt Éva etnográfus (2000)
Moszkvaország (2000)
Mezítláb Szibériában (2001)
Halottak szigete (2001)
Élet az Obon túl (2001)
Május elsejei karnevál (2002)
Orosz szem (2002)
Húszéves nagyapák (2002)
’56-os szovjetek (2002)
Médiagyilkosok (2003)
Hadifogoly műkincseink (2003)
Farubelek (2003)
Sírjaik a Donra néznek (2003)
Doni tükör (2003)
Orosz tél (2004)
Orosz Karélia (2004)
Magyar nő Afganisztánban (2004)
Terrorizált moszkvicsok (2004)
Liszt után elsők (2005)
Azerbajdzsáni mozaik (2006)
Csukcsföldi bálnavadászok (2007)
A rénszarvasok népe (2007)
Szibéria? Király! (2007)
Hanti-Manszijszk – a jövő városa (2008)
Csikin (2009)







