Csomós Róbert 1930-ban született Budapesten. Gyári munkás (vasöntő) közben érettségizik. Utána bevonul az Esztergom-tábori páncélosokhoz, majd a szolnoki önálló ejtőernyős zászlóaljhoz, onnan a pécsi gyalogostiszti iskolára (Kossuth Akadémia) kerül. 1950 augusztusában a Fő utcai katonai börtön úgynevezett „HŰTLENSÉGI OSZTÁLYÁRA” viszik főbenjáró koncepciós váddal, ellenséghez való átszökés kísérletével gyanúsítva. 1953 nyarán kiszabadul, és lumpenproletári állásokkal keresi meg a kenyerét: konyhalegény, úszómester, csónakmester, révészmatróz stb. Továbbra is rendőri felügyelet alatt áll (politikai REF-es) 1954-ben, majd ’56 szeptemberében újra letartóztatják. Öt nappal a forradalom kitörése előtt szabadul és az első perctől, (már a rádiónál) az utolsó lehetőségig forgatja a fegyvert.
November 10-én lépi át az osztrák határt és Izraelben telepedik le. Az első nyáron tengeri mentő, aztán búvárhalász lesz. Megélhetési forrása a tengeri puskás halvadászat, szivacsszedés. Emellett korsók ezreit, agyag és bronzszobrok százait, ágyúkat, antik hajók kincseit hozza a felszínre. Összességében több mint harmincezer órát tölt a tenger hullámai alatt. Munkásságának köszönhetően megválasztják a haifai TENGERÉSZETI MÚZEUM donátorává. Egyedül, egy föníciai bárkából több mint 250 istenszobrot hozott fel a múzeum részére. A Múzeum bejáratánál lévő négyméteres, két és fél tonna súlyú Burbon bronzágyú is az ő ajándéka. Mindeközben a Hazáról sem feledkezik meg, a nagyvilág szinte minden magyarnyelvű lapjában, és természetesen a SZABAD EURÓPA rádióban jelennek meg elkötelezett a Kádár rendszert leleplező írásai.
***
1991 januárjában, a rendszerváltás hírére hazatértem. Nem vártam, hogy virágot szóró, rózsaszínruhás lányok várnak majd a határon, de ami bekövetkezett, az minden képzeletet alulmúlt. Nem kaptam vissza szüleim elkobzott vagyonát, a liberális demokrácia álarcába bújt, újjá éledő kommunista vircsaft még lakást sem adott, albérletről-albérletre vándorolva írtam meg könyveimet. Minimál nyugdíjon, és Amerikában élő gyermekeim (két lányom és fiam) támogatásából élek. Eddig sok száz novella, krimi jelent meg tőlem. Időnként az emigrációban használt HALÁSZ RÓBERT, máskor az ugyanolyan jelentésű ROBERT PESCADOR nevet is használom. Különböző lapokban, nívós folyóiratokban publikálok, miközben életművemen, egy háromkötetes eposzon, évszázadokat átfogó családregényen is dolgozok. 1998-ban megnősültem, fiatal fehérorosz festőművésznőt vettem feleségül. Jelenleg és remélhetőleg, tartósan a XIII. kerületben, a Szent István körút közelében lakom.
Megjelent könyvei:
Tűzparancs Jeruzsálemben
A limanovai csata története
Búvárkalandok bibliai vizeken
A mosolygó oroszlán esete… és még 33 krimi
A magaslat
Csirip
Vérző sziget, valamint megjelent a Búvárkalandok bibliai vizeken című kötet második kiadása!
Csomós Róbert honlapján a szerző novelláiból is olvashatnak, de ízelítőt kaphatnak a kötetek tartalmából is.








